Tűzjelző rendszerek

Ma már a legtöbb új építésű és egyre több régi épület szerves részét képezik a beépített tűzvédelmi berendezések. Legyen szó lakóépületről, közigazgatási intézményről, gyártó üzemről, irodaházról vagy a mindennapi élet egyéb tereiről, mindenütt vannak olyan értékek, amelyeket védeni kell a tűztől.
Elsődlegesen az emberi élet és az üzemi berendezés védelméről van szó, ugyanakkor figyelemmel kell lenni a nem anyagi jellegű értékek, mint például a piaci jelenlét vagy a szállítási képesség megtartására is. Ennek elvesztése ugyanis gyakran a vállalkozás létét fenyegetheti. Egy nagyobb tűzeset után a vállalatok kb. 40 %-ának be kell zárnia, további 30% pedig az elkövetkezendő három éven belül teszi ezt meg, mivel az okozott kárral gazdaságilag nem képesek megbirkózni.

A tűzjelzőt vagy tűzjelző rendszert a hivatalos tűzvédelmi szaknyelvben beépített tűzjelző berendezésnek nevezik, a pontos definíciót a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat adja meg: „Beépített tűzjelző berendezés: az építményben, szabadtéren elhelyezett, helyhez kötött, a tűz kifejlődésének korai szakaszában észlelést, jelzést és megfelelő tűzvédelmi intézkedést (tűzoltóság értesítése, tűzszakaszhatáron elhelyezett ajtók csukása, oltóberendezések indítása stb.) önműködően végző berendezés.

A tűzjelző rendszer feladata:

  • a tűz lehető legkorábbi észlelése
  • a veszélyben lévő emberek figyelmeztetése
  • a tűzvédelmi berendezések működtetése
  • a tűzjelzés automatikus továbbítása
  • a jelzésre vonatkozó információk tárolása
  • a rendszer bármely elemének felügyelete, a hibák jelzése

A tűzjelző rendszer felépítése:

A fentebbi – általános feladatokat a tűzjelző rendszer különböző részei látják el:

Tűzjelző központ – a tűzjelző központ táplálja a tűzjelző rendszer alkotóelemeit és az alábbi feladatokat valósítja meg:

  • a hozzá kapcsolt érzékelők jeleit fogadja
  • az érzékelőkről érkezett jelek alapján a tűzriasztási állapotot meghatározza
  • a tűzriasztási állapotot hallhatóan és láthatóan jelzi
  • a veszély helyét a kezelőszemélyzet számára meghatározza
  • a riasztásokat, eseményeket regisztrálja
  • a tűzjelző központ felügyeli a rendszer helyes működését és saját állapotáról hallható és látható jelzést ad

Üzemeltetés, karbantartás

A tűzjelző berendezést állandóan üzemképes állapotban kell tartani!

Üzemeltetési naplót kell vezetni (tartalmazza a kioktatott kezelők nevét, a karbantartók, hibaelhárítók nevét, címét, telefonszámát). A naplót a tűzjelző központ helyiségében kell elhelyezni a többi dokumentációval együtt (telepítési dokumentáció, áramkörök telepítési jegyzéke, részletes kezelési utasítás).

A felülvizsgálat, javítás, karbantartás tűzvédelmi szakvizsgához kötött tevékenység!

A tűzjelző berendezés üzemen kívül helyezése a tűzvédelmi helyzetre kiható lényeges változás, erről a területileg illetékes tűzoltóságot értesíteni kell!